Tiszaalpár története:
Alpár ősidők óta lakott hely. A hosszabb rövidebb ideig itt élő különféle
népcsoportokat – a nagy népvándorlás időszakát követően – honfoglaló őseink
váltották fel.
E hely jelentős szerepet kap Anonymus Gesta Hungarorum-mában:
miszerint itt folyt le – Alpár mezején – a honfoglalás döntő ütközete Árpád és
Zalán vezér között a magyarok fényes győzelmével. A jelentőségteljes eseményt és
helyet Vörösmarty Mihály is megénekelte a Zalán futása c. eposzában.
A település nevét először I. Géza királyunk 1075-ből származó oklevelén
olvashatjuk (OLPER=török eredetű szó, jelentése hős férfi).
A
király adománylevelében a község egy részét halászatával és a tiszai révhajókkal
a száva-szentdemeteri görög monostornak és a garam-szentbenedeki apátságnak
adta. Alpár déli részét, a váci püspök kapta és évszázadokon át birtokolta. A
település középkori neve Pispekalpár, vagy Püspökalpár. Későbbi helyneve
Alsóalpár vagy Nagyalpár.
A helység középkori történetéből nagyon keveset tudunk. 1341-ben az apátság
támogatásával a vár területén megépült a templom, ettől kezdve a környék vallási
központja és jelentős tájszervező lett a török hódoltság idejéig. Az ország
három részre szakadása után Alpár elnéptelenedik, templomát felgyújtják. A XVI.
század végén már Alpár is belevész az alföldi végtelen pusztaságba. Az alpári
pusztáról kecskeméti bérletként hallunk újból a XVII. század végén. A lakosság
visszaszivárgása a XVIII. század elejére tehető. 1752-55-ig felépítik a barokk
stílusú római katolikus templomát, és ebben az időben már helyben
anyakönyveznek.
1760-ban 113 adózó család élt a községben, fejlődésének nagyon fontos
meghatározója volt a Tisza. Az új település fejlődését nemcsak az
átkelőhely forgalma erősítette, jelentős szerepe volt a folyónak a halászat, a
vízi szállítás kifejlődésében is. A község eleven kapcsolatban állt Félegyháza
várossal, annak piacát látta el hallal, rákkal, mezőgazdasági termékekkel. A
hegyekből leúsztatott épületfának is legfőbb vásárlója a szomszédos város volt.
Az itteni vízimalmokban őrölték a környék gabonáját. A Tisza nyújtotta
természeti kincsek: a nád, a gyékény, a fűz a kézművesipar alapjait vetették
meg. Az árterület dús legelője kedvezett a külterjes állattartásnak.